Igen, ezt már posztoltam, csak amikor a faszbúk linkelhetetlenné tette miatta az első blogot (valakit megsértettem a poszttal. Brühühü), töröltem az egész blogot a picsába. Hát milyen dolog már a világ legtermészetesebb dolgáról írni? Én kérek elnézést. Pedig Cukorhegyi Márk is (valószínűleg) így jött a világra.

Anyway, most épp itthon döglődünk, mert az egész család elkapott egy jó kis náthát - újabb kihívás: még soha nem volt az egész család beteg. Most tehát mindenki rosszul érzi magát, taknyos, köhög, nyűgös, stb. Szóval remek évforduló, mert bizony tegnap volt a kislányom első születésnapja, ennek apropójából újra itt a babanaplós poszt egy extra fejezettel.

Utolsó Első fejezet

Alább egy ingyenes demó olvasható a jelenleg (is) szerkesztés alatt álló, “Egy Apajelölt Terhesnaplója” című hőseposzomból. A szülés értelemszerűen az utolsó fejezet, de egyben az első fejezete is az “Egy Apajelölt Babanaplója” című második kötetnek. Megjelentetem? Valószínűleg. Mikor? Nem tudom, majd egyszer. Most fontosabb dolgom van: amolyan apukás dolgok, mint skandináv bútorboltok hulladékát káromkodva összeépíteni, hogy aztán anyu azt mondhassa a kislányunknak, “Látod, milyen ügyes apukád van? Összeszerelte nekünk a Ragnarök komódot és a Fimbulvetr ruhásszekrényt”. Ja, csak két napig szoptam vele és két ujjamat vágtam le véletlenül, meg párszor tökönlőttem magam a kapcsozógéppel (legalább több gyerek nem lesz), de apu ügyes. Amíg el nem fogynak az ujjak. Ilyen a kedző apa élete: fake it ‘til i make it. Na mindegy, amíg a terhesnaplóm nincs a megbundázott bestseller listák élén, addig íme egy kis ízelítő...

2020:09:30, 17:00

Halhatatlan gondolatok - az utolsó csendes nap

Ekkor még csak épphogy sejteni lehetett, hogy ez lesz az utolsó csendes nap: a nők tudat alatt érzékelik, ha közeleg a szülés megindulása, ráadásul aznap hidegfront volt, amiről ismert, hogy katalizátorként hat a megszületni készülő babákra. Dóri egész nap aggódott a közérzete miatt:

- Olyan furcsán érzem magam, biztos, hogy minden rendben van a babával?
- Peeeeersze, nincs semmi gond.
- Nem lehet, hogy szülni fogok?
- Neeeeeem, dehogy fogsz szülni. Csak izgatott vagy. Nyugodj meg és pihenj.

Ezt és ennek néhány változatát párszor elismételve nagyjából sikerült elhitetni vele, hogy még nem kell tűkön ülve várakozni. Szegény feleségem csak most, ezt a fejezetet olvasva tudja meg, hogy mindez csak azért volt szükséges részemről, hogy még végig tudjam játszani a Quern - Undying Thoughts című játékot, amiben már az utolsó fejtörőnél tartottam (az írógépen a "saeculum" latin szót kell begépelni és a megjelenő szkriptúrákat kirakni az ajtón lévő jelekből), valamint hogy legalább hajnalig tudjak aludni.

Kiváló kalandjáték és a mystlike stílus ujraélesztése.

2020.09.30, kb. 22:00

"Farkasok foga véd meg"

Már aludni készültünk, amikor Sudo, a kutyánk is furcsa dolgot művelt: életében először egy igazi farkasvonyítást hallatott, ráadásul álmában. Itt már biztos voltam benne, hogy órák vannak csak hátra: a kutyánk is közölte a világgal, hogy új tagja lesz a falkának és hogy a babagazdi az ő védelme alatt áll.

Itt már sürgetnem kellett Dórit, hogy aludjunk. Akartam még legalább egy pár órát pihenni, mert jól tudtam (jószándékú kollégáimnak köszönhetően), hogy utána évekig nem fogok napi 8 órát aludni (szerk.: így is lett. Hiába mondtam a kislánynak, hogy az alvásmegvonás kínzásnak minősül, pont annyira érdekelte, mint a Bush-kormányt).

 Ezek már későbbi képek - azóta sem téveszti szem elől a babagazdit.

2020.10.01, 6:42

Ereszti az olajat!

Az idill reggel hétig sem tartott, amikor is közölte, hogy folyik a magzatvíz, így már nem volt remény arra, hogy további 1-2 óra alvást intézzek magamnak, szóval egy kedves barátunk jóvoltából (aki vállalta a fuvarozásunkat) kocsiba pattantunk elindultunk a 90 kilométerre lévő választott kórházba, a budapesti Szent Imrébe. Ne kérdezd, ez hosszabb történet, mint amit kétnapi nemalvás után hajlandó lennék leírni. Tehát egy kellemes zuhany mindkettőnknek, egy gyors email a főnökömnek a tényállás rövid leírásával és egy szabadnap igénylésével, és mehetünk is!
Az út meglehetősen nyugodt és eseménytelen volt, csak a felszínen nyugodtnak látszó Dóri hitte azt, hogy mi olyan nagyon akarunk sietni. Valójában csak úgy autózunk, mint általában: a zöld lámpánál féket nyomó nyugger párocskát Karádi őrmester bajtárs egy klasszikusával köszöntve (“OLAJBOGYÓKÁIM, MAGUK MÉR ÚGY MOZOGNAK, MINT AZ ÉLÉRE VASALT LAPOSTETŰ?!”)... Kihasználtuk volna, hogy a KRESZ a̶j̶á̶n̶l̶á̶s̶a̶i̶t̶ létfontosságú és kötelező érvényű szabályait némiképp újraértelmezve egy rendőri intézkedés esetén hivatkozhatunk arra, hogy megindult szülés miatt c̶s̶i̶n̶á̶l̶u̶n̶k̶ ̶r̶e̶n̶d̶ő̶r̶k̶a̶n̶y̶a̶r̶t̶ ̶a̶ ̶b̶u̶s̶z̶s̶á̶v̶b̶a̶n̶ kúszott fel az a fránya mutató 55-re az 50-es övezetben.

2020.10.01, kb. 8:00

Itt úgysem jutsz át! - Vagy mégis?

Ha alkotásom olyan halhatatlan klasszikussá válna, hogy 100 év múlva is ezt olvassák a proto-apák, és már rég elfelejtette volna mindenki a COVID-19-et (szerk.: egyértelműen túl optimista voltam. Soha nem lesz vége), akkor egy kis összefoglalóért lásd a “Szerelem a Koronajárvány Idején” c. fejezetet. Tehát a kórházba érkezéskor a kapunál állt a lézerstukkeres (lézeres lázmérő) nővérke, aki ellenőrizte a belépők hőmérsékletét és afféle Szent Péter szerepben, a hatalmas kapuőrként döntött arról, hogy ki mehet be és ki nem. Hogy hova menne egy beteg, ha nem kórházba (akár koronás, akár más miatt lázas), azt nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy ha látogatási tilalom van a járvány miatt, akkor minek ez az egész, hiszen elméletileg úgyis csak betegeket engednek be. Elméletileg, mert én kétszer is beszivárogtam, de erről később. Megvolt tehát a lázmérés egy hőmérővel, amiről ismert. hogy 1-2 fokkal kevesebbet mutat a valósnál, mi pedig 10 percet sétáltunk a kórház bejáratáig a 15 fokban. Ha maradok még egy bagóra, ledolgozhattam volna a (mért) testhőmet a klinikai halál állapotába is.
Nos, miután átjutottunk a védelmi vonalon, amin egy kósza virion sem juthat át, Dórit vizsgálatra vitték, ami alatt én az előrelátó módon magammal hozott Warhammer-könyvemből olvastam egy fejezetet (A Császár védelmez).

5 kötettel a heresy burnout előtt. Minden csak por.

Aztán hazaküldtek, mivel még viszonylag ok idő volt hátra a szülésig. Persze nem az a fajta vagyok, akinek egy világjárvány beleszarhat a terveibe, ráadásul Dóri leadta a megrendelést, így hoznom kellett neki némi ellátmányt, tehát kezemben egy SPAR-os zacskónyi cuccal visszatértem. Ezúttal egy másik doktor szöszi nyomta a fejemhez a lézerstukkert és tudakolta jövetelem célját: megállás és szemkontaktus nélkül, de igazat válaszolva közöltem, hogy a szülészetre. Sikerült önnön fontosságomat kellő mértékben sugározva válaszolnom, mert többet nem kérdezett, pedig volt B-tervem is arra az esetre, ha nem engednek be: egy szex shopban vettem volna magamnak egy doktorbácsi-szerepjáték kezdőcsomagot és fehér köpenyben, sztetoszkóppal sétáltam volna be (na jó, az a C-terv lett volna. A B-terv titkos).

Az épületben mellékfolyosókon járva kerestem egy betegektől/látogatóktól elzárt, szimpatikus személyzeti liftet és varázshatalmamat (valamint etikus(nak mondott) hekker karrierem során szerzett beszivárgó képességemet) bevetve rákényszerítettem az akaratomat. Örömmel nyugtáztam, hogy még mindig simán be tudnék törni egy személyzettől hemzsegő, telekamerázott létesítménybe, ha akarnék. Máj ném iz bond.

Leadtam a csomagot, beszélgettünk egy kicsit és a várakozás fennmaradó idejére vissszamentem a pesti (mostanra üresen álló) bérleménybe elütni az időt. Főként olvastam: WC-re sem szívesen mentem el, mert nem akartam úgy járni, mint a meztelen seggű tengerész a Das Boot c. klasszikus “ALAAAAAAAARM” jelenetében. Közben érkezett egy újabb kajarendelés Dóritól (írtam már a terhes zabálásokról? Költői kérdés volt. “Én megtartóztatom magam, nem fogok úgy zabálni, mint a terhes nők általában”), így a szülés utolsó fázisára (amire már legálisan bemehettem) egy tömött táskával és egy vászonszatyorral indultam, némi szárított gyümölccsel és csokival, valamint két kiló banánnal és pár szem öklömnyi pogácsával megpakolva.Itt egyébként hibáztam: mivel csak a vajúdásra mehettem be, később nem volt lehetőségem ellátmányt szállítani Dórinak. Azt javaslom tehát minden leendő apának, hogy készüljön három napra való, emberi fogyasztásra is alkalmas élelmiszerrel, ha nem akarja, hogy a felesége az állagában és ízében trágyalére emlékeztető kórházi moslékot egye. Ja, igen: a világszínvonalú magyar egészségügyben nem gondolják úgy, hogy egy kismama csak akkor tud az újszülöttjének megfelelő tápanyagot előállítani, ha tartalmasan étkezik...

2020.10.01, kb 19:45

Metró-meditáció

Ez most nem feltétlenül lesz humoros (még meglátjuk, ilyen a felfedező írás). A stressznek az a fajtája, amikor valami jó dolog miatt vagy izgatott, az egyszerű rosszullét helyett érdekes módokon tud megnyilvánulni: nálam az anyagcsere-szabályozást nyírta ki, így a háztól három percnyire kénytelen voltam megállni egy gyors közterületi vizelésre, mert nem akartam, de nem is tudtam volna visszaszaladni a lakásba. Szerencsére a Pillangó Park őslakos proletárjai között ez nem számított kirívó viselkedésnek. Ugyanez megismétlődött a metróról leszállva a Bikás Parkban is. Olyan voltam, mint a kutyánk: minden parkban jelöltem egyet. Egyébiránt nem volt kellemes, hogy 8 fokban, egy mappabőr dzsekit és egy rövidujjú inget viselve is melegem volt...
A kórház felé sétálva eszembe jutott az is, hogy sok apa elájul az apás szülések alkalmával. A minket fuvarozó barátunk mondta is, hogy elvileg majd alá kell írnom egy nyilatkozatot, miszerint ha bármi bajom lesz a szülés közben, nem engem fognak elsőként ellátni. Ilyen nyilatkozatot végül nem kellett aláírnom (végül nem is lettem rosszul), de egyet tudok vele érteni: ha elájulok, ne egy nőgyógyász kezdjen rajtam pinát keresgélni, vagy megnézni, hogy hány ujjnyira tágultam ki, inkább hagyjanak békén.
Mindenesetre sikerült rendeznem a gondolataimat és visszanyerni az irányítást elszabadult metabolizmusom felett. Épp időben, mert a képzeletbeli műszerfalamon már égett minden, mechanikai hibára figyelmezető jelzőfény.

2020.10.01, kb 21:00

Előre szólok, hogy lesznek olyan részek, amik esetleg rosszullétet okozhatnak. Ha viszont egy szülés leírásától hánysz, akkor neked nem javaslom a szaporodást: egyrészt mert gyenge vagy, tehát választódj ki. Másrészt mert az igazi szülés sokkal durvább, mint amit ezek a sorok átadnak.

A folyosón végigsétálva megállapítottam, hogy a derékfájás a nők nemezise: a gyermekágyi részlegen minden nő - akár babával volt, akár még csak nagy pocakkal - a derekát fogta, tehát légy türelmes, ha a terhes feleséged azt kéri, hogy masszírozd a derekát. Csak az utolsó 3 hónapban kell csinálni. Napi egy órát pihenhetsz is 23 óra masszázs után.

A szülőszobás folyosó olyan volt, mint valami ZS-kategóriás szado-pornóra specializált stúdió: minden szobában üvöltött egy nő. Én magamra vettem a zsilipruhát (pont olyan volt, mint amiben diákmunkás koromban a tejgyárban kellett dolgozni) és megkerestem a saját feleségemet.
Kétperces fájásoknál tartottunk, és némiképp kizökkentett, hogy amikor pár órája elmentem, akkor még szinte idillikusan meghitt hangulatban köszöntünk el egymástól (időnként egy-egy nem túl fájdalmas összehúzódás, kis beszélgetés, ölelkezés). Most meg gyakorlatilag a célegyenesben voltunk.

Dóri ekkor még elég sokat mozgott: nagyjából fájásonként váltogatta a fitness-labdát, a szülőszéket és az ágyat. este kilenc körül érkeztem meg, az első óra pedig azzal telt, hogy derekat masszíroztam, segítettem pozíciót váltani és fogtam a kezét. Igény esetén vizet hoztam, vagy kikísértem WC-re.

Tíz óra körül elkezdtek gyorsulni az események: a fájások egyre intenzívebbek lettek és a szülésznő is egyre gyakrabban jött be ellenőrizni. Kb 10-20 perc múlva (már nem néztem az órát) a kitolási szakaszba léptünk. Itt érdemes leírnom pár dolgot, amire készülj fel:

- Vér: ha nem spirccel nagyon, akkor nincs baj - a szülés vérrel (is) jár.

- Hányás (mármint a párod által): Szintén szokásos szülés közben, elvégre a baba már nehezen fér el és többek közt a gyomrot is nyomja. Általában nincs sok felkészülési idő: ha a feleséged közli, hogy hányni fog, az azt jelenti, hogy most azonnal, ezért hányinger esetén készíts be egy vesetálat/vödröt/akármit. Ha hányáskor a párod nem tud lélegezni, nyomd meg a riasztót.

- Vizelet/széklet: Ez is benne van a pakliban...

- Szagok(?): elvileg a különféle ürülő nedvek nem a legjobb illatúak. Ha érzékeny vagy az ilysemire, kenj valami mentolos krémet az orrod alá és/vagy kapj be egy cukorkát. Furcsamód én semminek a szagát nem éreztem a szülés alatt - gyakorlatilag az agyam nem vett tudomást a szagok (egyébként nyilvánvaló) létezéséről.

- Kimerültség: szülni nem könnyű. Egy ponton a te párod is kimerül, ami többféle módon is megnyilvánulhat: lehet ájulás, de Dóri esetében például afféle emlékezetkiesés történt. Tulajdonképpen az utolsó 20 percben tudatánál volt és viszonylag értelmesen beszélt, de az agya nem rögzített emlékeket - ezt onnan tudom, hogy később tőlem kérdezte meg, hogy mik voltak azok az események, amiket egyébként nagyon is átélt.

- Közvetítés: ha a kedvesed már annyira kimerült, hogy a beszéd is nehezére esik (jegyezd meg ezt a pillanatot, nem sok ilyen lesz az életben), akkor neked kell helyette kommunikálnod. Mivel az orvos és a szülésznő nem látták az arcát, így én közöltem, hogy most épp nyomni fogunk mindjárt. A feleséged felé pedig azt kell tolmácsolnod, hogy ne kapkodja a levegőt, hanem lassan lélegezzen, és ne ordítson (mert bereked, elmegy a hangja, illetve mert benntartott levegővel kell nyomni). Ha megszületett a baba, akkor is neked kell az első 1-2 percben közvetíteni a történéseket a feleséged felé (mivel ő nem fog odalátni).

Nagyjából T-5 percnél már látható volt a baba feje. Namármost - legyünk őszinték - ez azért nem egy szép látvány. Még az Alien-filmekben is szebb a xenomorph szaporodása. Mi megegyeztünk Dórival, hogy lehetőleg nem nézek oda, de az adott körülmények között nem nagyon tudtam volna máshova nézni.

Ekkor a szülésznő elkezdte kimozgatni a baba fejét (ez elég ijesztően nézett ki, de gyakorlott volt), miközben az orvos a felességem hasába könyökölt. Nagy szerencséjére észrevette a “baszomanyád-mosttörlekketté” nézésemet és még mielőtt csattant volna a forgószék, gyorsan elmondta, hogy így kevésbé kell Dórinak erőlködnie. Mivel kb. 2 másodperc múlva már a baba komplett feje kint volt (születéskor meglepően hosszúkás egy baba feje), ezért hitelt adtam a szavainak.

Születés szempontjából a babák olyanok, mint a macskák: ha a fej kint van, a többi egy pillanat alatt történik.
Miután kint voltak a vállai is, egy (de tényleg csak egy) másodperc múlva - néhány köbméter magzatvíz kíséretében - a kislányunk gyakorlatilag kirepült! Onnan, ahol én álltam, ez tényleg úgy tűnt, mintha a levegőben kapták volna el. Ez a hirtelen vízicsúszdázás őt is meglepte, mert az orvos kezében még néhány másodpercig nézelődött és próbálta értelmezni a történteket (tehát mozgott, pislogott, nézelődött) és kitalálni, hogy hova került, csak ezután jött a sírás.

Igazából tényleg úgy nézett ki, mint valami kis űrhajótörött idegen, aki a földi égbolt csillagképei alapján próbálja kiszámítani, hogy hova került. Csak sajnos a műtőslámpa három izzóját nézte csillagképnek, így nem jutott semmire.

Maga a babasírás egyébként meglepően hangos volt, még a Dóri ordításán edződött fülemnek is, én pedig abba az OÁÁÁÁÁÁÁ-ba beleláttam az eljövendő év(ek) sok-sok álmatlan éjszakáját. Valószínűleg babául az OÁÁÁÁÁÁÁ azt jelenti, hogy “Ez a büntetésetek, amiért erre a hideg, túl fényes és minden szempontból kellemetlen világra kellett jönnöm pusztán azért, hogy ti - önös érdekeitektől vezérelve - általam érhessétek el a szimbolikus halhatatlanságot”.

"Repülj, repülj, hős magyar pilóta! Rólad szól a legszebb nóta - magyar nóta!"

Beszéljünk egy kicsit a kislányunk nevéről, azaz neveiről: Ada Amélia

A nevek nem csupán az identitáshoz kötődnek: különböző civilizációkban évezredes hiedelmek társultak a nevekhez a történelem során, mint például hogy valaki nevének ismerete irányítást ad az illető felett, vagy egyes kultúrákban hamis neveket is adtak a gyerekeknek, hogy az ártó hatalmak ne találhassák meg őket.

Hasonlóképp válhat a név szimbólummá a viselője számára is: egy olyan helyen és korban, ahol és amikor egyre nagyobb teret nyer az a nézet, miszerint a nők dolga a szent kárpát-haza teleszülése és a főzés, különösen fontosnak ítéltük, hogy a lányunk neve mindenkor iránytűként szolgáljon számára, ezért Amelia Earhart és Ada Lovelace után neveztük el. A női egyenjogúság kevésbé nyilvánvaló fáklyavivői, akik alapvetően nem beszéltek, hanem férfiak uralta társadalmak méginkább férfiak uralta szakmáiban bizonyították, hogy egy nő is képes arra, amire egy férfi.

Amelia Mary Earhart, bár nem a de facto első női pilóta volt, viszont talán a legnagyobb történelmi hatású a női pilóták közül. Persze kicsivel később követték őt a valamivel veszélyesebb szakmát választó "éjjeli boszorkányok", a második világháborús Szovjetunió első női harci pilótái. Természetesen nők lévén sokkal rosszabb gépeket kaptak a férfi pilótáknál, így csak éjszaka tudtak bombázni, és a végső közelítés során leállított motorral vitorláztak a célpont felé. A kétfedelű relülők suhogó hangjából a németek seprűn repülő boszorkányokra asszociáltak, így lett az alakulat neve Nachthexen, azaz éjjeli boszorkányok.

A nácik által rettegett női bombázóalakulat tagjai

Ada Lovelace nevét pedig a keresztanyja ajánlására kapta: gyakorlatilag az első női programozó volt - bár még csak mechanikus számítógépen dolgozott. Noha a programozás rám PTSD-triggerként hat és nem lennék már fejlesztő, de a számítástechnika vitathatatlanul közel áll a szívemhez és bizony nem örülök annak, hogy ez a terület is egyre inkább férfi-dominálttá válik. Már csak azért sem, mert a régi, stadionnyi méretű számítógépek megjelenésétől évtizedeken át hagyományosan női szakmának tekintették a programozást. Úgy lett a szebbik nem egyben az okosabbik nem is, hogy a férfi főnökök nem akarták drótozással és elektroncső-cserélgetéssel (később szoftveres programozással sem) bepiszkolni a kezüket.

Csak remélni tudom, hogy ha a kislányunkból nő lesz, akkor is tetszik majd neki ez a két név és büszkén viseli őket.

Egy év letöltendő - így ünnepelek én

Nem túlzás az alcím: a csecsemőkor valóban börtön. Az élet minden pillanata szigorú szabályok szerint zajlik, azt csinálod, amit kell, nem azt, amit szeretnél. Öt perc zuhany, öt perc reggeli, és még alvásmegvonással is kínoznak.

Bár nekem azt mondták, hogy csak az első 18 év lesz durva, de érdemes minden jövőbeni apának felkészülni az első életévre: tegnap lett egy éves a kislányom és ez a rendkívüli vállálás bizony meglehetősen lassan és fokozatosan fizetődik ki: a gyerek fejlődik, elkezd egyre több dolog iránt érdeklődni, megjelennek az első saját jellemvonásai és egyre inkább igényli az apja társaságát.

Ez utóbbi dolog az apa szemszögéből a leglényegesebb, és mivel a művem főleg férfiaknak szól, érdemes ezzel foglalkoznunk.

Egy anya élete egyszerre nehezebb és könnyebb: mivel a babák az anyjukat tekintik az elsődleges szülőnek, így ha bármi baj van, anya kell. Legyen az fogzási fájdalom, vagy csak egyszerű nyűgösség, az anyja idejéből sokkal többet köt le a gyerek. Ez viszont egyben önmaga jutalma is: anya felveszi a síró gyereket, az pedig elhallgat és átöleli az anyját. Az első évben sajnos fel kell készülnöd rá, hogy a legtöbb esetben te csak amolyan megtűrt személy leszel a kisbabád számára, és bár már 6 hónapos kortól jól el tud játszani az apjával is, ha valami gondja van, valószínűleg még mindig az anyját fogja kérni.

Ettől függetlenül soha ne fejezd ki, hogy ez nem örömteli számodra, különben hallgathatod a feleségedtől, hogy neki mennyivel kevesebb ideje van, mennyivel korábban kel, mennyivel nehezebb, stb. Nagyjából mint ahogy az orvosi rendelőben ülő nyuggerek igyekeznek egymásra licitálni, hogy kinek fáj jobban a mindene. Fogadd el: a férfi nem tesz eleget, tehetne többet is, lehetne proaktívabb is (még úgy is, hogy én permanensen otthonról dolgozom (nem csupán a járvány miatt), ezért abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az átlagos dolgozó apánál sokkal többet tudok jelen lenni a gyerekem mellett), túl mélyen alszik és nem ébred fel minden sírásra (ez meg csak biológia, de a te hibád).

Igazából a nyűgös gyerekem hisztijét jobban le tudom kezelni, mint a nyűgös feleségem hisztijét (ne dőlj be a hazugságoknak: a gyerek nem próbára teszi a kapcsolatotokat, hanem megtorolja a kompromisszumaidat). Elvégre a baba csak egy kis kreativitást igényel: ha a fürdetés utáni törölközést megunva elkezd üvölteni, én spontán kitalálom, hogy egy szélforgóval és egy cipőkanállal a kezemben ugrálva, torokénekelve sámánt játszom (ne kérdezd, hogy jött. És ne röhögj: te is fogsz ilyen baromságokat csinálni). Bár civilben egy unalmas, földhözragadt kockácatkezelési menedzser vagyok, de az apaság kreatívvá tesz...

Persze akadnak a kezdettől fogva adott előnyök is: ha ketten vagyunk a kislányommal és meglát minket bármilyen nő, szinte leolvad róla a bugyi. Egy nő számára egy gyerekes apa nagyon nem egyenlő azzal, amit egy férfi számára egy gyerekes anya jelent.

Ha meglátsz egy anyát a gyerekével, akkor arra gondolsz, hogy a férje most biztosan kikapcsolódik otthon/a haverokkal, vagy ha már egyedülálló, akkor egy tekintélyes problémahalmaz. Ezzel szemben ha a kislányommal sétálva interakcióba lépünk egy nővel, abban az esetben a szokásos "jajdecuki-jajdeszép" után én is kapok némi elismerést, hogy milyen ügyesen megoldom egyedül, milyen menő, hogy én viszem magamon babahordozóban, hogy az első hüppögésnél tudom, mit kell csinálni a nagyobb sírás megelőzéséért (dehogy tudom, baszki! Csak magabiztosan tettetem, hogy tudom). A női agyban ilyenkor lepereg egy romantikus dráma, amiben az a ribanc feleségem lelépett a mexikói medencetakarítóval és a pénzemmel, azóta pedig egyedül állok helyt a gyereknevelés minden csataterén. A gyerekkel mutatkozó férfi igazi tömegpusztító fegyverként hat a nőkre. Még a kutyánál is jobb, de persze kutyánk is van.

Aztán persze teltek a hónapok és a kislányom elkezdett kárpótolni az állandó idő- és alváshiányért: vannak dolgok, amiket már jobban szeret velem csinálni (pl.: jobban szereti, ha én tolom a babakocsit, mert sportosabban vezetek, ő pedig a nehéz terepet kedveli. Kis rally-baba), egyre gyakrabban jelzi, hogy velem akar lenni, ráadásul a hatásomra megkedvelte a svéd folk-metált, úgyhogy együtt hallgatjuk a kedvenc Garmarna-számainkat (a szövegüket még kb. 15 évig nem fordítom le neki).

Tehát hiába börtön az első babaév, ha kiveszed a részed a gyerek gondozásából-neveléséből, akkor az év végére elkezd megtérülni és mivel egyre tovább tudom lekötni, Dóri is kezdi lassan (nagyon lassan) visszakapni az életét.