Leléptek a lányok: Dóri és Mia elmentek a nagyszülőkhöz, én pedig maradtam pár hétre Sudóval. Mit is kezdjek a hirtelen jött rengeteg szabadidővel?

LÁNYOOOOK! BETEGRE ZABÁLOM MAGAM ÉS MINDENFÉLE MOCSADÉKOT NÉZEEEEK!

Ami már kellett

Átépíthettem a hálózatot végre, mert amennyire Dóri antikockának tartja magát, annyira tud sírni, ha pár percig nincs net. Üzembe állítottam a HTPC-t is...

Died doing what he always did: installing Windows.

Szép lett az új elrendezés. Az adatkapcsolati diagram titkos, azt nem közlöm.

Képződött egy kis hulladék is. Szerintetek a döglött UPS-t bele tudom taposni a teszkóban lévő, használt elemek és akksik gyűjtésére rendszeresített kis dobozba?

És ami hiányzott

Legyünk őszinték: jó, hogy tudok nyugodtan olvasni, hajnalig filmezni/játszani, ráadásul nem kell lábujjhegyen járnom a lakásban.

Talán ez utóbbi a legjobb. Én ugyan nagyon szeretem a csendet, de kellemes, hogy nem kell a Perseverance-landoláshoz hasonló mérnöki precízitással végrehajtandó manőverként tekinteni egy nyikorgó ajtó becsukására.

Pedig milyen jó apa-lánya program volt a Perseverance landinget végignézni, miközben Miát elaltattam egy rögtönzött asztrofizikai előadással...

Kellemes, hogy egész nap alszunk (ebben a kellemes 40 fokban nem sok kedvem van bármihez, mivel még a puszta létezés is küzdelem), miután hajnalban egy nagyot sétáltunk a kutyával. Kellemes, hogy nincs napi egyórás altatás, ami alatt néha apának is mesét kell improvizálnia (miután Dóri meséin már majdnem elaludtam). Aztán amikor a félálomban lévő gyerek átpakolja a lábát és így sikeresen tökönrúg a kis csontos sarkával, akkor nem kell a pofámat két kézzel befogva, könnybe lábadó szemekkel, némán ordítanom, miközben Dóri - szintén a száját befogva és szintén könnyes szemmel - némán röhög.

Nem gond, ha éjjel 2 körül egy jumpscare miatt felkiáltok, ÁÁÁÁÁÁÁÁ, BAZMEEEEG! <RATATATATATATATATA>

És ami hiányzik

Aztán eltelt pár nap és hiányozni kezdett, hogy a kis Mia betipegjen a szobámba azzal, hogy "APA, TEEEE, GYERE!" és kivigyen mesét nézni. Vagy éppen rámszóljon, hogy "DÓGÓÓZZ!".

Apa dolgozzon, én majd elköltöm a pénzét!

Már olyan megszokottá vált, hogy 1 óra eljutni a 10 percre lévő boltba, hogy meglepődtem, amikor 10 perc alatt megjártam.

Hiányzik.

Hiányoznak.

A kutyusnak is:

A szülőség nem attól visszavonhatatlan és végleges, hogy hogy felelősséggel tartozol egy gyerekért, hanem attól, hogy visszavonhatatlanul megváltozol.

Már nem tesz boldoggá a csend és nyugalom és hogy lehet hangosan játszani/filmezni/zenét hallgatni, mert hiányoznak és arra gondolok, hogy mi van velük.

Egy pszichológiai analógia, amit előszeretettel használok:

Olyan ez, mint a szopóálarcos rabszolga a Ponyvaregényben. Bár minden egyes nap megverik és... <redacted>, viszont az életformája keretet ad az életének, ezzel biztonságot teremtve számára.

Azért élvezem a nyugalmat is...