Nem ment nagyot a hír, hogy az elvtársak a saját repülőjüket lőtték le, pedig érdekes. Vajon - költői kérdés - köze lehet a téves azonosításnak ahhoz, hogy a szovj orosz technológiai éhség, valamint a kapacitás és a tudás hiánya akkorára nőtt, hogy a muszkák háztartási eszközökből kannibalizált mikrokontrollerekkel működtetik a katonai eszközeiket?

A jelenség egyébként nem a háború és az emiatt életbe léptetett szankciók produktuma: az okok ennél sokkal régebbre vezethetők vissza.

Ha még nem tetted volna, olvasd el az RTOS-es czikket. Ja, demonstratíve cenzúráztam? De megígértem, hogy továbbra is bárkinek odaadom. Tessék, a Dropboxomból letöltheted. Csak megtekintési link itt.

Ha már tudod, hogy milyen rendszer fut a katonai eszközökön, most nézzük meg a hardvert.

Egy kis történelem - IF(F) only i could turn back time

Bár lényegesnek tartom, hogy hogyan jutottak el az elvtársaink idáig, és hogy mik voltak azok az évtizedes folyamatok, amik miatt Putyin radarjai és helikopterei a Hanyatló Nyugat(tm) chipjeit kénytelenek használni, de ha a történelmi része nem érdekel, görgess a "Doomsday device - But can it run Doom?" fejezethez.

Szóval...

1948-ban a Szovjetunió - látva, hogy a Hanyatló Nyugat(tm) mennyi pénzt pumpál a számítógéptudományba - elkezdte komolyan venni a számítástechnikát. A számítógéptudomány külön intézetet kapott, saját költségvetéssel, azonban a kutatásokat vezető Nikolaj Bruevics a mechanikus számítógépek mellett tett hitet. Ez nem volt teljesen alaptalan:

A háború alatt a szovjetek is látták, hogy Turing mechanikus számítógépei működnek, elvégre megtörték az Enigma algoritmusát. Ezzel szemben az ENIAC, az első tisztán elektromos, programozható, általános célú számítógép megvalósítása folyamatosan késett - olyannyira, hogy az ENIAC le is késte a háborút és csak '46-ban állt üzembe. Ekkorra a szovjetek már nem álltak szövetségben a nyugati hatalmakkal (sőt!), és meg voltak róla győződve, hogy az ENIAC csak propaganda.

 Azt is tegyük hozzá, hogy a digitális adatfeldolgozás és -továbbítás, azaz a számítástechnika és informatika, vagy ahogy akkoriban nevezték, a kibernetika Sztálin elvtárs szerint burzsoá áltudomány volt.

A szocializmus vallásszerűen hitt a tudományban és az ipar modernizálásában - elvégre a Szovjetunió gyakorlatilag megnyerte az űrversenyt. Akkor hogy válhatott az eredetileg néhány évnyi lemaradásból és több évtizednyi tudományos fejlődésnek megfelelő szakadék?

Habár az ENIAC-ról nem sokat tudtak a vasfüggönyön innen, de látták, hogy az USA számolatlanul lapátolja a pénzt a számítógéptudományba, eközben a Szovjetunióban is egyre nőtt az adatfeldolgozás iránti igény: a szovjet atomprogram számításigényét (ne felejtsük el, a történet a negyvenes években indul, amikor még tartott az amerikai atommonopólium) még száznál is több "számolólány" szolgálta ki, akik egész nap kalkulációkat végeztek.

Hiába tartotta a már említett Bruevics lehetetlennek a megbízható digitális adatfeldolgozást (és tett hitet a mechanikus számítógépek mellett), és hiába volt veszélyes letérni a Párt által diktált útról, volt valaki, akinek sikerült...

Az ukrán úttörő és a MESMiás

Szintén '48-ban, a Kijevi Elektrotechnikai Intézet igazgatója, Szergej Lebedev, miután hallott az amerikai kutatásokról és felismerte a digitális adatfeldolgozás fontosságát, hozzálátott a MESM (МЭСМ, Малая Электронно-Счетная Машина, Kicsi Elektromos Számológép) megépítéséhez. Fontos megjegyezni, hogy a számológép és a számítógép szavak ekkoriban még a Hanyatló Nyugat(TM) szakirodalmában is csereszabatosak voltak, a Szovjetunióban - ahol a programozhatóság másodlagos volt a matematikai műveletek elvégzéséhez képest - méginkább.

Szintén fenntartásokkal kell kezelni a "kicsi" szót, mivel a gép 60 négyzetméteren terült el és kb. 6000 elektroncsövet tartalmazott.

Végül 1951 végén a MESM bizonyított: 585 valószínűség-eloszlást számolt ki egy lőelemképző kalibrálásához. Ez negyedmillió különálló műveletet jelentett, amit a MESM 2,5 óra alatt oldott meg.

Mivel a gép magának Hruscsov elvtársnak a tetszését is elnyerte, így Bruevics repült és a szovjet számítógéptudomány is teljes gőzzel a digitális adatfeldolgozásra kezdett fókuszálni.

Ennek eredménye lett a BESM (БЭСМ), azaz a NAGY elektromos számológép. Ez már 8-10 ezer lebegőpontos számításra volt képes másodpercenként. Összehasonlításképp: az USÁ-ban domináló UNIVAC-1 mindössze ezer lebegőpontos számítást tudott megoldani másodpercenként.

UNIVAC.

Hiába lehetett volna a MESM a világ leggyorsabb számítógépe akkor, viszont az elkészülését hátráltatta, hogy a Gép- és Műszermérnöki Minisztérium kreált egy másik intézetet is (SZKB-245), ami differenciálegyenletek megoldására tervezett elektromechanikus gépeket gyártott, azonban az intézet elkezdte a saját digitális számítógépfejlesztési programját, így a házon belüli konkurencia alkatrészhiányhoz vezetett (a Szovjetunióban mindennapos jelenség volt).

Habár az SZKB-245 gépe, a STRELA mindössze 2000 FLOPS kapacitású volt, de az volt az uralkodó nézet, hogy 10 kFLOP szükségtelenül sok (és 640 kb mindenkinek elég kell legyen). Sztálinisszimusz áldásával a BESM és a STRELA csapatai egymással kezdtek vetélkedni.

Mivel minden elektroncső a STRELA csapatáé lett (az ő minisztériumuk gyártotta az alkatrészt), így a BESM nem lett a világ leggyorsabb számítógépe. A STRELA egyébként megbosszulta önmagát: nemcsak nagyon gyakran kellett javítani, de azokat a kvadratikus egyenleteket sem tudta megoldani, amikre az atomprogram megoldást keresett - ez súlyos hiányosság volt.

Már 1955 volt, amikor a szovjet atomprogram fejesei is rájöttek, hogy a BESM-re van szükségük, eddigre már csak Európa leggyorsabb számítógépe volt. Még egy pár évig.

Tiéd a gyár, magadnak építed!

A fentiek alapján a BESM akár szovjet diadal is lehetne: hátrányból indulva, de nagyjából ugyanannyi idő alatt sokkal gyorsabb számítógépet alkottak, mint a Hanyatló Nyugat(TM), de még ha leszámítjuk is a politikai intrikák hátráltató erejét, a gyártási kapacitásban akkora volt a szakadék, mint a Magyar SZSZK és a demokrácia között:

Azonos időben az USA kb. 20-szor nagyobb értékben gyártott számítógépeket. Ellentétben a piacgazdasággal, a szovjet parancsuralmi rendszerben nem jelent meg az igény az ipar részéről a számítógépek iránt, miközben az USA-beli ipari szereplők gőzerővel dolgoztak a gyártási folyamataik automatizációján. A katonai felhasználás egy dolog, de önmagában messze kevés, hogy a szovjet számítástechnikát naggyá tegye.

Míg a Hanyatló Nyugat(TM) meggazdagodott az automatizációból, a ludditább elvtársak inkább ellenségként tekintettek a munkafolyamatok túlzott gépesítésére és automatizálására: a szovjet kohásznak csak annyi acélt kellett előállítania, ami a kvótájához kellett, de a termék minősége már le volt (van) szarva.

A nemzetközi helyzet azonban tovább fokozódott, amikor beköszöntött a tranzisztoros korszak és a második generációs számítógépek kora.

1959.

A számítógépek új generációja nem kizárólag a hardver, de a szoftver tekintetében is paradigmaváltást jelentett: a nagyobb interaktivitás és nagyobb adattömegek használata iránti igény kiszolgálására megjelentek az olyan forradalmi hardverek, mint a háttértár, vagy a képernyő (korabeli elnevezéssel VDU - Visual Display Unit) megjelenése.

URAL-1. Van is egy finn dalocska, ami szabad fordításban arról szól, hogy ha átléped a határt, az Urálig baszlak. Érdekesképp ez az a dalocska, aminek egy remixét egyszer egy egész napon át hallgatták a muszkák a rádióikból. A kínai (full analóg) Puxing kézirádiónak egy 12 sémás analóg beszédtitkosítója van. Volt.

Nem volt rossz (a körülményeihez képest), de igazából a BESM-6 volt az első valódi 2. generációs szovjet számítógép:

1967-re a szovjet számítástechnika átlépte az 1 megahertzes határt. Itt jelent meg először (a keleti blokkban) a több program futtatására képes rendszer (szoftveres programozhatóság).

Azonban ekkorra az USÁ-ban már a harmadik generációs számítógép volt a menőség:

Az elektroncsöves és a tranzisztoros korszakban a szovjet lemaradás 1-2 éves volt, de az integrált áramkörös számítógépek megjelenésére a ruszkik egy generációnyi hátrányba kerültek.

1964-ben, azaz 3 évvel a BESM-6 előtt az IBM bejelentette a System/360-at előre- és hátrafelé kompatibilitással. A számítógép, ami történelmet csinált. '65-től '78-ig volt kapható. A Szovjetunióban is annyira nyilvánvaló lett az elmaradás, hogy még a korabeli szovjet újságok is megengedtek maguknak némi nyílt kritikát.

Annyira féltek a technológiai divergenciától, hogy inkább eltűrték a lopást

1967-ben megjelent a Párt 1180/420 számú határozata, mely előírta egy általános célú, egységesített számítógéprendszer kifejlesztését. A projekt költségvetése 1975-re már 3 milliárd Rubel volt, de nem a pénzégetés temette el a szovjet számítógéptudományt:

A program döntéshozói úgy határoztak, hogy lemásolják az IBM System/360-as gépét. Ez járt némi előnnyel, például hogy a kifejlesztendő szovjet számítógép kompatibilis lett a System/360-ra (és utódaira) írt programokkal, azonban érdemes megemlíteni a hátrányokat is...

A szovjet rendszerben szintén szokatlan módon ennek a döntésnek is voltak kritikusai, akik - helyesen - azzal érveltek, hogy ennek az útnak csak egy lehetséges végállomása van: a Szovjetunió a Hanyatló Nyugat(TM) szellemi és technológiai gyarmata lesz (NEM LESZÜNK GYARMAT).

Félreértés ne essék: a világ szinte minden országa importál technológiát, és ez nem volt másképp sem a hidegháború alatt, sem a pre-szovjet Oroszországban. Ha viszont nem létezik a kapacitás és a tudás a know-how továbbfejlesztéséhez, akkor kialakul a technológiai függőség, ami bebetonozza a tudáshiányt és nem marad más út, mint lopni, vagy vásárolni.

Pontosan ez volt az amerikai stratégia: megakadályozni a technológiai divergenciát, azaz azt, hogy a Szovjetunióban létrejöjjön a szovjet számítógépek 3. generációja (és ezzel együtt a kutatás+fejlesztési programhoz szükséges tudás).

Persze a System/360 embargó hatálya alá eső, COCOM-listás technológia volt, így nem lehetett csak úgy közvetlenül eladni egyet a ruszkiknak - attól gyanút fogtak volna. Szernecsére az NDK-ban már folyt a System/360 alkatrészek államilag vezényelt csempészése és klónozása.

Az egységesített szovjet számítógép "kifejlesztéséen" kelet-német, lengyel, magyar, román, csehszolvák tudósok tízezrei, munkások százezrei és száznál is több vállalat működött közre.

A számítógépből 15000 darab készült, viszont perifériákból muszáj volt szovjet alternatívákat használni (azokat nehezebb volt beszerezni nyugatról). Fent egy ferrit-magos memóriaegység látható, amit az egységesített számítógépekben használtak.

Szoftveres szempontból a szovjet számítógép (lásd fent) System/360-kompatibilitása nagyot lökött a keleti blokk lemaradásán: a CIA becslése szerint a 15 évre rúgó technológiai lemaradás kb 5 évesre csökkent - ezt már nem lett volna nehéz áthidalni, ha a hátrány lefaragása árán a Szovjetunió fel nem számolja a tudásbázisát...

A '80-as évekre egyre nehezebbé vált a Hanyatló Nyugat(TM) technológiájának visszafejtése és lemásolása, illetve eddigre nem maradt olyan kutatás-fejlesztési kapacitás, amivel a Szovjetunióban saját számítógépet tudtak volna fejleszteni. Az egyre növekvő lemaradás ledolgozása így már lehetetlenné vált.

Az Intel 8086-os processzorának szovjet klónja (K1810VM86): 100%-ig lábkompatibilis az Intel processzorával. Kicsit elkésett a buliból, mert '85-ben került gyártásba, míg az Intel 8086-os 1978-ban... A szovjet techno-vámpírok utolsó, bár jelentősen megkésett "diadala"...

És most vissza a jelenbe!

Megint ruszki viccek? Gulágra vágysz?

Lehet. Na mindegy, íme:

Ismered azt a viccet, hogy "vettük ezt az otthon összeszerelhető szovjet mosógépet, de akárhányszor próbálkoztunk, mindig tank lett belőle"?

A szovjet hiánygazdaságban mindennapos volt, hogy a háztartási eszközöket is haditechnikával gyártották, viszont a fegyverrendszerek frontján fordított volt a helyzet:

Hiába viszonylag új dolog a második hidegháború és az ennek részeként bevezetett technológiai embargó, mint láttuk, a szovjet-orosz technológiai lemaradás akkorára nőtt, hogy nem a tech-embargó óta használnak az elvtársak mosógép- és játékkonzol-mikrokontrollereket a fegyverrendszereikhez - csupán annyi történt, hogy az Ukrán Honvédő Háborúban (így nevezem, mert egy sorosista geci vagyok, és mert a történelemkönyvekben is ez lesz a neve) ezer darabra robbantott szovjet-orosz fegyverrendszerekből most kezdtek el kikandikálni a háztartásigép-csipek.

Viszont adja magát a kérdés: hogyan lehet egy pamut-műszál-eco szentháromságban mozgó mosógépkontrollert átprogramozni, hogy Putyin elvtárs igéjét terjesztő halálgép legyen belőle? A válasz meghökkentő: nem saját kútfőből csinálják, nem is épített be az FSZB kémeket a mosógépgyártók informatikai ágazatába. Külső segítséget kaptak!

Doomsday device - But can it run Doom?

Persze nem szándékosan, de mégis megtörtént. Van a hekkerek közt egy nem is olyan szűk réteg, amelynek tagjai hobbiból programoznak át mindenféle mikrokontrollert (eközben felfedve a nem dokumentált kapcsolásokat és funkciókat is) és felfedezéseiket meg is osztják, mindezt egyetlen célért:

Hogy a Doom-ot futtathassák egy ikeás okoslámpa vezérlőjén, egy terhességi teszten (azért menő lehet bemenni a patikába és kérni 10 darab terhességi tesztet. Jó buli lehetett, gondolhatja a patikus), autó fedélzeti számítógépén, számológépen, satöbbi.

A Szovjetunió lassan bomló romjain sincs már meg (és nem is létezett) a tudás, amivel ezt össze lehet hozni, de ha a hobbista hekkerek részletesen dokumentálják, hogyan lehet egy adott kontrollert átprogramozni, onnantól már nem nehéz Doom helyett mondjuk RTEMS-t futtatni rajta. Annál is inkább, mert a legtöbb eszközben azonos chipeket használnak, és ha sikerül valamelyik ARM, RISC, akármilyen vezérlőre rávarázsolni a Doom-ot, akkor a legtöbb, ugyanabba a családba tartozó kontrolleren is működni fog.

Én a túlvilágon: "Hétéves koromban meghalt az Alex nevű kutyám. Addig fogom egyenként leolvasztani a pofátokat, amíg ide nem hozzátok. Mi? Igen, akkor elmegyek."

Végigolvasva egy Doom-hekker által készített műszaki dokumentációt, igazából nem nehéz Doom helyett RTEMS-t tölteni a mikrokontrollerre...

A következő részben...

Mi az a SCADA/ICS és milyen szerepe van a szovj orosz technológiai lemaradásnak a ruszki SCADA-rendszerek sebezhetőségeiben?

Valamint:

Untold: Ki zárta el a gázt?